A Magyar Jog- és Államtudományi Társaság 2024. évi tudományos pályázati felhívása
A Magyar Jog- és Államtudományi Társaság (MJÁT) és a Mészáros Ádám Emlékbizottság Mészáros Ádám emlékére, 2024. január 13-án (Mészáros Ádám születésnapján) tudományos pályázatot hirdet tanulmány készítésére, az alábbi témakörökben:
- A jogos védelem elvi és gyakorlati problémái
- A bűncselekmény elkövetői
- A bűncselekmény tudományos fogalma
A pályázaton az a fiatal jogász vagy joghallgató vehet részt, aki 2024-ig még nem töltötte be a 35. életévét.
A pályaművek terjedelme – az irodalomjegyzéken és a mellékleteken felül – legalább 30000 leütés legyen.
A pályaműveket irodalomjegyzékkel és lábjegyzetekkel kell ellátn i. Végjegyzet használatát mellőzni kell, a lábjegyzetek arab számmal, 1-től kezdődően szerepeljenek.
Pályázni kizárólag tudományos folyóiratban még nem megjelent tanulmánnyal lehet.
A pályaműveket a tilki@okri.hu e-mail címre kell elküldeni.
A pályázat lezárására Mészáros Ádám halálának évfordulóján, 2024. április 6-án kerül sor, így a pályamű benyújtásának határideje is 2024. április 6-a.
A konferenciával egybekötött díjkiosztásra Mészáros Ádám temetésének évfordulóján, 2024. április 17-én, Kecskeméten kerül sor.
Mészáros Ádám Emlékbizottság Tagjai
- Dr. habil. Ambrus István PhD, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, tanszékvezető egyetemi docens
- Dr. Deák Zoltán PhD, Kecskeméti Járási Ügyészség, csoportvezető ügyész
- Prof. dr. habil. Kőhalmi László PhD, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, tanszékvezető egyetem tanár
- Mészáros Eszter, közgazdász
- Dr. Tilki Katalin, Országos Kriminológiai Intézet tudományos munkatárs