Megjelent a „Fiatal büntetőjogászok az új Büntető törvénykönyvről” című kötet

Magyarország negyedik büntető törvénykönyve hatályba lépésének napján, 2013. július 1-jén tartotta meg a Magyar Jog- és Államtudományi Társaság (MJÁT) Bűnügyi Tudományok Szakmai Tagozata az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) rendezvénytermében a „Fiatal büntetőjogászok az új Büntető törvénykönyvről” című tudományos és szakmai konferenciát.

A rendezvény alapvető célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson a büntetőjog tudományának fiatal, ám tehetséges művelői számára véleményük megfogalmazására a 2012. évi C. törvénnyel kapcsolatban, elősegítve ezzel az eszmecserét, és alapot teremtve a későbbi esetleges együtt-gondolkodásnak. A konferencián gyakorlati szakemberek, egyetemi oktatók és az OKRI munkatársai osztották meg kutatási eredményeiket, szakmai tapasztalataikat a hallgatósággal, amelynek soraiban fővárosi és vidéki ügyészek, ügyészségi fogalmazók, ügyvédek és ügyvédjelöltek, egyetemi oktatók, joghallgatók és doktoranduszok foglaltak helyet. A konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatát tartalmazó kötetet, melyet a MJÁT a kor igényeihez igazodva elektronikus formában jelentetett meg, Dr. Mészáros Ádám a MJÁT Bűnügyi Tudományok Szakmai Tagozatának vezetője, a kötet szerkesztője elsősorban nekik ajánlja, de ugyanígy mindenkinek, aki a büntetőjog tudománya és gyakorlata iránt érdeklődik.

A kötet teljes terjedelmében és ingyenesen letölthető a Kiadványok menüponton belül.

xxxxporn xxx desi housewife in pune indian sexy olocaust Indian Xxx Fuck In Hindi Indian girl best sex lucy cat porn selfie sex Desi bhabhi hard sex hot indian sex seksvideos seks porno xxx