Szakmai tudományos konferencia
(OKRI, 2023. november 8.)
2023. november 8-án Emberi jogok a 21. században címmel az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karával (KRE ÁJK), valamint a Magyar Jog- és Államtudományi Társasággal (MJÁT) közösen, a Magyar Tudomány Ünnepe (MTÜ) alkalmából konferenciát szervezett. A rendezvény aktualitását – az MTÜ mellett – az is megalapozta, hogy ebben az évben ünnepeljük az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának (Nyilatkozat) 75. évfordulóját.
A konferencia előadói részben a rendező intézmények munkatársai voltak, részben pedig külső előadók:
Barabás A. Tünde – az áldozati jogok szerepéről szóló – megnyitója után Bárd Károly a Nyilatkozat 10. cikkéhez kapcsolódva a független és pártatlan bíróhoz való jogról beszélt, majd a nevelés egyes kriminológiai kérdéseiről, a Nyilatkozat 26. cikke alapján Korinek László előadása következett.
A második blokkban két témára került sor: a halálbüntetés tilalmáról a Nyilatkozat 3. cikke alapján Tóth J. Zoltán beszélt; a 9. cikk kapcsán pedig az önkényes letartóztatás tilalmáról Herke Csongor tartott előadást.
A délután program a Nyilatkozat 3 cikkelye (4., 5 és 11.) mentén haladt: a rabszolgaság és a rabszolga–kereskedelem tilalmáról Windt Szandra, az embertelen és lealacsonyító büntetés tilalmáról Solt Ágnes, az eljárási garanciákról pedig Kiss Anna beszélt.
A konferenciát a témához kapcsolódó érdemi vita zárta.