"Fiatal büntetőjogászok az új Büntető törvénykönyvről" című kötet

 

Magyarország negyedik büntető törvénykönyve hatályba lépésének napján, 2013. július 1-jén tartotta meg a Magyar Jog- és Államtudományi Társaság (MJÁT) Bűnügyi Tudományok Szakmai Tagozata az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) rendezvénytermében a "Fiatal büntetőjogászok az új Büntető törvénykönyvről" című tudományos és szakmai konferenciát.

A rendezvény alapvető célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson a büntetőjog tudományának fiatal, ám tehetséges művelői számára véleményük megfogalmazására a 2012. évi C. törvénnyel kapcsolatban, elősegítve ezzel az eszmecserét, és alapot teremtve a későbbi esetleges együtt-gondolkodásnak. A konferencián gyakorlati szakemberek, egyetemi oktatók és az OKRI munkatársai osztották meg kutatási eredményeiket, szakmai tapasztalataikat a hallgatósággal, amelynek soraiban fővárosi és vidéki ügyészek, ügyészségi fogalmazók, ügyvédek és ügyvédjelöltek, egyetemi oktatók, joghallgatók és doktoranduszok foglaltak helyet. A konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatát tartalmazó kötetet, melyet a MJÁT a kor igényeihez igazodva elektronikus formában jelentetett meg, Dr. Mészáros Ádám a MJÁT Bűnügyi Tudományok Szakmai Tagozatának vezetője, a kötet szerkesztője elsősorban nekik ajánl, de ugyanígy mindenkinek, aki a büntetőjog tudománya és gyakorlata iránt érdeklődik.

Dr. Mészáros Ádám (szerk.)

Magyar Jog- és Államtudományi Társaság, Szeged-Budapest 2014.

ISBN 978 963 08 9609 2

52 oldal

A kötet alapjául szolgáló konferenciáról bővebben a Projektek" menüponton belül lehet tájékozódni.