Magyar Jog- és Államtudományi Társaság

Hungarian Association of Law and Political Sciences

Tisztelt Érdeklődő!

Köszönjük, hogy ellátogatott a Magyar Jog- és Államtudományi Társaság honlapjára. Engedje meg, hogy néhány mondatban bemutassuk a Társaságunkat.

A Magyar Jog- és Államtudományi Társaság egyesületi formában működő, közhasznú civil szervezet, mely a jogi szakmai tudományos kutatás és eszmecsere fóruma kíván lenni.

Célunk, hogy összefogjuk azokat a jogász szakembereket, akik ismereteik megosztásával és a mások által felhalmozott tudás megismerésével hozzá kívánnak járulni ahhoz, hogy országunk és jogrendszerünk jogi problémáit mélyebben megérthessük, és akik azok megoldásában, egyes jogintézményeink korszerűsítésében és fejlesztésében tevékenyen részt kívánnak venni.

Társaságunk kifejezetten törekszik az elméleti és a gyakorlati jogászok speciális szaktudásának ötvözésére, hogy mind az elméleti meglátások segíthessék a gyakorlati jogászok munkáját, mind a gyakorlati ismeretek és megoldások szélesíthessék a juriszprudencia látókörét, hozzájárulva a reflexív jogi gondolkodás eredményeinek mélyebb megalapozásához. E tekintetben végül kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a tapasztaltabb jogászok mellett a fiatalok is részt vegyenek Társaságunk munkájában, akik nemcsak tanulhatnak idősebb kollégáiktól, de sajátos szemléletmódjukkal, fiatalos újítani akarásukkal maguk is hozzájárulhatnak a közös eszmecseréhez.

Ha jogászként Ön is egyetért a fenti célkitűzéseinkkel, örömmel várjuk Önt is Társaságunk soraiba. Ezenkívül folyamatosan keressük az együttműködés lehetőségét más, nem jogász szakemberekkel is, így ha nem jogászként szeretne közreműködni jogrendszerünk továbbfejlesztésében, szintén keressen meg minket, mert valljuk, hogy országunk és társadalmunk fejlődését csak a közös gondolkodás, a tapasztalatok kölcsönös megosztása és a problémák megoldásában való együttműködés viheti előbbre.

Köszönti Önt a Társaság teljes tagsága nevében:

dr. Kiss Anna
a MJÁT elnöke

Tagfelvétel

A Magyar Jog- és Államtudományi Társaság tagja lehet minden olyan belföldi, magyar állampolgárságú természetes személy, aki az alapszabály rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek elfogadja, és kötelezettséget vállal a társasági célok megvalósítása érdekében történő közreműködésre.

A Társaság tagsága kizárólag rendes tagokból áll. Tag lehet az a belföldi, magyar állampolgárságú természetes személy, aki

(a) állam- és jogtudományi doktori képesítéssel rendelkezik;

(b) a Társaság két tagja írásban ajánlja a kérelmező felvételét;

(c) csatlakozási szándékát, együttműködési készségét kinyilvánította az erre a célra rendszeresített belépési nyilatkozat aláírásával;

(d) a szakmai előéletének megismerése érdekében benyújtja a részletes szakmai önéletrajzát;

(e) az Elnökség, mint a tagfelvételi kérelem elsőfokú elbírálására jogosult szerv támogatását bírja, a kérelmező személy elméleti vagy gyakorlati – esetleg mindkettő – munkássága alapján vagy a Közgyűlésnek, mint másodfokú szervnek a jóváhagyásával rendelkezik arra az esetre, ha az Elnökség első fokon elutasította az e tárgyban utóbb fellebbezést benyújtó személy felvételét a Társaságba;

(f) a tagok által fizetendő éves tagdíjat a belépési nyilatkozat elfogadását követő tizenöt napon belül megfizeti a Társaság részére.

A postai úton feladott belépési dokumentáció elektronikus, oldalhű szkennelt változatát a Társaság alábbi e-mail címére is kérjük megküldeni:

mjat@mjat.hu

Szervezet

A Magyar Jog- és Államtudományi Társaság mindennapi tevékenységét az alábbi szervezeti egységek irányítják és végzik.

Közgyűlés

A Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:

(a) a Társaság megalakulásának, más társadalmi szervezettel való egyesülésének, úgyszintén feloszlásának a kimondása;

(b) az alapszabály megállapítása, egyéb szabályzatok elfogadása és ezek módosítása;

(c) az évi költségvetés meghatározása és elfogadása;

(d) az éves mérleg jóváhagyása;

(e) a közhasznúsági jelentés elfogadása;

(f) döntés a tagdíj és egyéb hozzájárulások mértékének a megállapításáról, a fizetésük módjáról és határidejéről;

(g) a Társaság feloszlása esetén a társasági vagyon további felhasználásának módja;

(h) az Elnökség tagjainak megválasztása illetve döntés a visszahívásukról;

(i) az Elnökség határozatainak felülvizsgálata;

(j) az Elnökség évi beszámolójának elfogadása;

(k) a tag kizárása;

(l) az Elnökség tagjának kizárása;

(m) a Felügyelő Bizottság tagjainak megválasztása;

(n) a Felügyelő Bizottság évi beszámolójának elfogadása;

(o) a tagsági jogviszony törléssel való megszüntetése;

(p) az elnökségi tag tagsági jogviszonyának törlése;

(q) döntés díjak, címek létrehozásáról, odaítéléséről és megszüntetéséről;

(r) a Társaság működésének felügyelete;

(s) döntés mindazokban az ügyekben, amelyeket az alapszabály, valamint a tagok összessége a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe utal.

Kapcsolódó dokumentumok

VI. rendes Közgyűlés (Budapest, 2014. május 26.) - Jegyzőkönyv-kivonat
VI. rendes Közgyűlés (Budapest, 2014. május 26.) - Meghívó
V. rendes Közgyűlés (Budapest, 2013. október 14.) - Jegyzőkönyv-kivonat
V. rendes Közgyűlés (Budapest, 2013. október 14.) - Meghívó
IV. rendes Közgyűlés (Budapest, 2013. március 19.) - Jegyzőkönyv-kivonat
IV. rendes Közgyűlés (Budapest, 2013. március 19.) - Meghívó
III. rendes Közgyűlés (Budapest, 2013. január 21.) - Jegyzőkönyv-kivonat
III. rendes Közgyűlés (Budapest, 2013. január 21.) - Meghívó
II. rendes Közgyűlés (Budapest, 2012. május 2.) - Jegyzőkönyv-kivonat
II. rendes Közgyűlés (Budapest, 2012. május 2.) - Meghívó
I. rendes Közgyűlés (Budapest, 2012. február 17.) - Jegyzőkönyv-kivonat
I. rendes Közgyűlés (Budapest, 2012. február 17.) - Meghívó

Elnökség

A Közgyűlések közötti időszakban a Társaság ügyintéző szerve az Elnökség, amely a Közgyűlés hatásköreit tiszteletben tartva irányítja a Társaság működését.

2011. szeptember 24. napján, a Társaság megismételt alakuló Közgyűlésén az alábbi személyeket választották meg az alapító tagok az Elnökségbe – az Alapszabály vonatkozó rendelkezése alapján ötéves időtartamra – 2011-től 2016-ig terjedő időszakra.

dr. Kiss Anna
elnök
Dr. Fejes Zsuzsanna
alelnök
dr. Könczöl Miklós
alelnök
Dr. Tóth Zoltán
alelnök

Az Elnökség a hatáskörébe tartozó feladatok teljesítése során:

(a) a Társaság folyamatos működését irányítja, szervezi;

(b) gondoskodik a Közgyűlés összehívásáról, valamint szabályszerű működéséről;

(c) előkészíti a Társaság alapszabályának és egyéb szabályzatainak a tervezetét;

(d) előkészít minden olyan döntést, ami a Közgyűlés hatáskörébe tartozik;

(e) gondoskodik az alapszabályban foglaltak, valamint a Közgyűlés határozatainak a végrehajtásáról;

(f) előkészíti a Társaság gazdasági tevékenységével kapcsolatos döntéseket;

(g) kidolgozza és a Közgyűlés elé terjeszti a költségvetést és a beszámolót;

(h) kezeli a Társaság működése során keletkezett vagyont;

(i) lefolytatja első fokon a tagsági jogviszony keletkezésével és megszűnésével kapcsolatos eljárást;

(j) a tagokról nyilvántartást vezet a mindenkori adatvédelmi szabályok érvényre juttatása mellett;

(k) véleményt fogalmaz meg és javaslatokkal él a tagokat érintő kérdésekben, továbbá védi érdekeiket;

(l) elbírálja a tagok által benyújtott panaszokat;

(m) szervezi és gondozza a Társaság és a különböző más társadalmi szervezetek együttműködéseit;

(n) dönt mindazokban az ügyekben, amelyek nem tartoznak a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe.

Kapcsolódó dokumentumok

VI. Elnökségi ülés (Budapest, 2015. május 11.) - Jegyzőkönyv-kivonat
VI. Elnökségi ülés (Budapest, 2015. május 11.) - Meghívó
V. Elnökségi ülés (Budapest, 2014. április 8.) - Jegyzőkönyv-kivonat
V. Elnökségi ülés (Budapest, 2014. április 8.) - Meghívó
IV. Elnökségi ülés (Budapest, 2013. szeptember 25.) - Jegyzőkönyv-kivonat
IV. Elnökségi ülés (Budapest, 2013. szeptember 25.) - Meghívó
III. Elnökségi ülés (Budapest, 2012. december 21.) - Jegyzőkönyv-kivonat
III. Elnökségi ülés (Budapest, 2012. december 21.) - Meghívó
II. Elnökségi ülés (Budapest, 2012. június 5.) - Jegyzőkönyv-kivonat
II. Elnökségi ülés (Budapest, 2012. június 5.) - Meghívó
I. Elnökségi ülés (Budapest, 2012. január 3.) - Jegyzőkönyv-kivonat
I. Elnökségi ülés (Budapest, 2012. január 3.) - Meghívó

Felügyelő Bizottság

A Felügyelő Bizottság ellenőrzi a Társaság működését és gazdálkodását. Felügyeli, hogy a Társaság működése és gazdálkodása megfelel-e a hatályos jogszabályoknak, az Alapszabályban foglaltaknak és az egyéb belső szabályzatoknak. Szabálytalan működés esetén intézkedik annak helyrehozataláról.

2011. szeptember 24. napján, a Társaság megismételt alakuló Közgyűlésén az alábbi személyeket választották meg az alapító tagok a Társaság Felügyelő Bizottságába – az Alapszabály vonatkozó rendelkezése alapján ötéves időtartamra – 2011-től 2016-ig terjedő időszakra.

Dr. Zsidai Ágnes
elnök

Dr. Kiss Anna
felügyelő bizottsági tag

Dr. Mészáros Ádám
felügyelő bizottsági tag

Kapcsolódó dokumentumok

II. Felügyelő Bizottság (Budapest, 2013. március 18.) - Jegyzőkönyv-kivonat
II. Felügyelő Bizottság (Budapest, 2013. március 18.) - Meghívó
I. Felügyelő Bizottsági ülés (Budapest, 2012. április 27.) - Jegyzőkönyv-kivonat
I. Felügyelő Bizottsági ülés (Budapest, 2012. április 27.) - Meghívó

Szakmai tagozatok

A Szakmai tagozatok a Társaság munkáját segítő szakmai testületek, melyeket a Közgyűlés hozhat létre legalább három tag vagy az Elnökség kezdeményezésére.

Állam- és Jogbölcseleti Szakmai Tagozat

2012. február 17. napján megtartott I. rendes Közgyűlés alkalmával elfogadott 4/2012. (II. 17.) Közgyűlési határozat nyomán megalakult az Állam- és Jogbölcseleti Szakmai Tagozat.

Alapító tagok:

  • Dr. Fejes Zsuzsanna
  • Prof. Dr. Paczolay Péter
  • Dr. Rigó Anett
  • Dr. Tóth Zoltán
  • Prof. Dr. Visegrády Antal
  • Dr. Zsidai Ágnes

A Szakmai Tagozat vezetője:

Prof. Dr. Visegrády Antal (2012. február 17. napjától)

A Szakmai Tagozat tagjai:

Dr. Fejes Zsuzsanna, Prof. Dr. Paczolay Péter, Dr. Rigó Anett, Dr. Tóth Zoltán, Prof. Dr. Visegrády Antal, Dr. Zsidai Ágnes

Kapcsolódó dokumentumok

Állam- és Jogbölcseleti Szakmai Tagozat – Alapító okirat

Bűnügyi Tudományok Szakmai Tagozat

2012. május 2. napján megtartott II. rendes Közgyűlés alkalmával elfogadott 9/2012. (V. 2.) Közgyűlési határozat nyomán megalakult a Bűnügyi Tudományok Szakmai Tagozat.

Alapító tagok:

  • Dr. Kiss Anna
  • Dr. Mészáros Ádám
  • Dr. Szilágyi Roland

A Szakmai Tagozat vezetője:

Dr. Mészáros Ádám (2012. május 2. napjától)

A Szakmai Tagozat tagjai:

Dr. Kiss Anna, Dr. Mészáros Ádám, Dr. Szilágyi Roland

Kapcsolódó dokumentumok

„Fiatal büntetőjogászok az új Büntető törvénykönyvről” című kötet (2014)

Bűnügyi Tudományok Szakmai Tagozat – Alapító nyilatkozat

Kapcsolódó cikkek

Beszámoló a a „Fiatal büntetőjogászok az új Büntető törvénykönyvről” című szakmai konferenciáról

Beszámoló a a „Fiatal büntetőjogászok az új Büntető törvénykönyvről” című szakmai konferenciáról

Meghívó a „Fiatal büntetőjogászok az új Büntető törvénykönyvről” című szakmai konferenciára

Beszámoló a „Pénzmosás a gyakorlatban” című szakmai konferenciáról (2013. március 14.)

Meghívó a „Pénzmosás a gyakorlatban” című szakmai konferenciára (2013. február 28.)

Internetbiztonság Magyarországon és az Európai Unióban Szakmai Tagozat

Internetbiztonság Magyarországon és az Európai Unióban Szakmai Tagozat

2013. január 21. napján megtartott III. rendes Közgyűlés alkalmával elfogadott 4/2013. (I. 21.) Közgyűlési határozat nyomán megalakult az Internetbiztonság Magyarországon és az Európai Unióban Szakmai Tagozat.

Alapító tagok:

  • Dr. Baracsi Katalin
  • Dr. Kiss Anna
  • Dr. Mészáros Ádám
  • Dr. Sziklay Júlia

A Szakmai Tagozat vezetője:

Dr. Baracsi Katalin (2013. január 21. napjától)

A Szakmai Tagozat tagjai: Dr. Baracsi Katalin, Dr. Kiss Anna, Dr. Mészáros Ádám, Dr. Sziklay Júlia

Kapcsolódó dokumentumok

Dr. Baracsi Katalin kinevezési dokumentuma – Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal

Internetbiztonság Magyarországon és az Európai Unióban Szakmai Tagozat – Alapító okirat

Kapcsolódó cikkek

Dr. Baracsi Katalin, a Magyar Jog- és Államtudományi Társaság…

„Kulcs a net világához!” című tanulmánykötet és tájékoztató

Milyen hatása lehet a mediációnak az internetes jogsérelmek orvoslásában?

Gyermekbarát internet-stratégia

Kapcsolódó egyebek

NMHH – Milyen a jó szűrőszoftver? (2014. április 29.)

NMHH – Megtartotta első ülését a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal (2014. március 12.)

Rádió Orient – dr. Sziklay Júlia (Budapest, 2013. október 10.) [cikk és rádiós beszélgetés]

Rádió Orient – dr. Baracsi Katalin (Budapest, 2012. július 18.) [cikk és rádiós beszélgetés]

Jog és Irodalom Szakmai Tagozat

Jog és Irodalom Szakmai Tagozat

2013. január 21. napján megtartott III. rendes Közgyűlés alkalmával elfogadott 3/2013. (I. 21.) Közgyűlési határozat nyomán megalakult a Jog és Irodalom Szakmai Tagozat.

Alapító tagok:

  • Dr. H. Szilágyi István
  • Dr. Kiss Anna
  • Dr. Nagy Tamás
  • Dr. Tóth Zoltán

A Szakmai Tagozat vezetője:

Dr. H. Szilágyi István (2013. január 21. napjától)

A Szakmai Tagozat tagjai:

Dr. H. Szilágyi István, Dr. Kiss Anna, Dr. Nagy Tamás, Dr. Tóth Zoltán

Kapcsolódó dokumentumok

Magyar Elemér: Nemzeti Rácsos Akadémia – Kezdő bűnözőknek [2014]

Iustitia modellt áll – tanulmányok a jog és irodalom köréből (Szerkesztették: Fekete Balázs, H. Szilágyi István) [Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest, 2011]

Iustitia kirándul – tanulmányok a jog és irodalom köréből (Szerkesztették: Fekete Balázs, H. Szilágyi István, Könczöl Miklós) [Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könykiadója, Budapest, 2009]

Jog és Irodalom Szakmai Tagozat – Alapító okirat

Kapcsolódó cikkek

Meghívó az Irodalmi Szemle januári lapszámbemutatójára (2015. január 25.)

Az V. Jog és irodalom szimpóziumon szakmai programja (2014. május 14.)

Felhívás az V. Jog és irodalom szimpóziumon való részvételre (2014. március 15.)

Megjelent a IV. Jog és irodalom szimpózium tanulmánykötete (2014. március 15.)

Jog(szociológia) és irodalom: jelentések a süllyesztőből (2013. május 25.)

Területi és Helyi Közigazgatási Szakmai Tagozat

Területi és Helyi Közigazgatási Szakmai Tagozat

2012. február 17. napján megtartott I. rendes Közgyűlés alkalmával elfogadott 3/2012. (II. 17.) Közgyűlési határozat nyomán megalakult a Területi és Helyi Közigazgatási Szakmai Tagozat.

Alapító tagok:

  • Dr. Balázs Tímea
  • Dr. Havassy Sándor
  • Dr. Kovács Endre Miklós
  • Dr. Mayer Endre

A Szakmai Tagozat vezetője:

Dr. Mayer Endre (2012. február 17. napjától)

A Szakmai Tagozat tagjai:

Dr. Balázs Tímea, Dr. Havassy Sándor, Dr. Kovács Endre Miklós, Dr. Mayer Endre

Kapcsolódó dokumentumok

Területi és Helyi Közigazgatási Szakmai Tagozat – Alapító nyilatkozat

Kapcsolódó cikkek

Meghívó az „Új utak a helyi önkormányzati rendeletalkotás […] (2014. február 28.)
Beszámoló „Az államreform és a helyi önkormányzatok” című szakmai konferenciáról

Kapcsolódó egyebek

A Kecskeméti Televízió tudósítása „Az államreform és a helyi önkormányzatok” szakmai konferenciáról

Call for Papers

We invite submissions for publication in our academic journal, adhering to the Chicago style with footnotes.

The journal is classified in category C) of Hungarian scientific journals.

The theme of the issue is legislation and the legal system; however, we also accept articles that are not related to these themes. Manuscripts should fall within the range of 20,000 to 60,000 characters, including spaces. Please note the following submission guidelines:

Submission Guidelines:

  • Content:We welcome original research contributions and scholarly articles. Manuscripts should include a brief abstract (maximum 300 words) accompanied by 5 keywords.
  • Formatting:Submissions should be prepared in accordance with the Chicago style, including proper citation and footnotes. Ensure that your manuscript adheres to academic writing conventions (formating: http://mjat.hu/wp-content/uploads/2023/10/Instructions-for-authors_DIEIP.pdf)
  • Length:Manuscripts should be between 20,000 and 60,000 characters, including spaces. This range allows for comprehensive exploration of your research topic.
  • Submission Deadline:Please submit your manuscripts electronically to adam.miklos@kre.hu by January 31, 2024.
  • Review Process:Submissions will undergo a rigorous peer-review process by experts in the field. Authors will receive feedback and suggestions for revisions.
  • Notification:Authors will be notified of the review outcome. Both acceptance and rejection notices will be sent.
  • Acceptance Letter:If your manuscript is accepted, an official acceptance letter will be provided.

Upcoming Issue: The next issue is expected to be published by the end of March 2024.

Special Note for PhD Students: PhD students are required to provide a letter of recommendation from their advisor or supervisor. For authors without a PhD, we expect a presentation of your professional background and experience.

We look forward to receiving your valuable contributions and helping disseminate your research to a wider audience. Should you have any questions or require further information, please feel free to contact us at balassy.adam.miklos@kre.hu

Sincerely,                                                                                                                   

DIEIP editorial Team

A terhelt jogai és az áldozat méltósága

kerekasztal-beszélgetés Király Tibor emlékére

A terhelt jogai kontra az áldozat méltósága témakörében az Ügyészek Lapja, közösen az Országos Kriminológiai Intézettel, valamint a Magyar Jog- és Államtudományi Társasággal, 2023. december 13-án az OKRI-ban kerekasztal-beszélgetést szervezett Király Tibor jogtudós emlékére, aki több éven át az Ügyészek Lapja szerkesztőségének a tagja volt.

Mivel a jogok közötti egyensúly megteremtése nem minden esetben lehetséges, ezért a szakemberek arra a kérdésre keresték a választ, hogy a terhelti és a sértetti jogok összeütközése esetén vajon melyik primátusa érvényesül.

Ad-e választ a felvetett kérdésre Király Tibor 2023-ban újra kiadott régi (1962-es) könyve? (A védelem és a védő a büntető ügyekben) „Ment-e” az évtizedek által „a világ elébb?” A 21. század hajnalán meghatározott ügyekben levezethető-e a sértetti jogok elsőbbsége a különleges bánásmódra vonatkozó szabályokból? Van-e joghézag a jogok összeütközése esetén, és ha igen, akkor ezt csak a Be. módosításával oldhatjuk-e fel?

 

Emberi jogok a 21. században Szakmai tudományos konferencia (OKRI, 2023. november 8.)

2023. november 8-án Emberi jogok a 21. században címmel az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karával (KRE ÁJK), valamint a Magyar Jog- és Államtudományi Társasággal (MJÁT) közösen, a Magyar Tudomány Ünnepe (MTÜ) alkalmából konferenciát szervezett. A rendezvény aktualitását – az MTÜ mellett – az is megalapozta, hogy ebben az évben ünnepeljük az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának (Nyilatkozat) 75. évfordulóját. Barabás A. Tünde – az áldozati jogok szerepéről szóló – megnyitója után Bárd Károly a Nyilatkozat 10. cikkéhez kapcsolódva a független és pártatlan bíróhoz való jogról beszélt, majd a nevelés egyes kriminológiai kérdéseiről, a Nyilatkozat 26. cikke alapján Korinek László előadása következett. A második blokkban két témára került sor: a halálbüntetés tilalmáról a Nyilatkozat 3. cikke alapján Tóth J. Zoltán beszélt; a 9. cikk kapcsán pedig az önkényes letartóztatás tilalmáról Herke Csongor tartott előadást. A délután program a Nyilatkozat 3 cikkelye (4., 5 és 11.) mentén haladt: a rabszolgaság és a rabszolga–kereskedelem tilalmáról Windt Szandra, az embertelen és lealacsonyító büntetés tilalmáról Solt Ágnes, az eljárási garanciákról pedig Kiss Anna beszélt. A konferenciát a témához kapcsolódó érdemi vita zárta.

Megjelent a De iurisprudentia et iure publico Jog- és politikatudományi folyóirat új száma

Tanulmányok:

BALÁSSY, Ádám Miklós – HIMPLI, Lénárd – RÁTKAI, Tímea: The normative questions of life imprisonment and capital punishment – morality or legality

BÓNIS Péter: Hatalommegosztás, hatalomkorlátozás és a hatalmi ágak viszonya. III. rész: A hatalommegosztás kiüresítése és hanyatlása (1800-2000)

HIRATA, Hayato:  Comprehensive Justice Systems in the Context of Evolution and SDGs.

LÁSZLÓ Balázs: A király közjogi állása II. András Aranybulláiban

PRINCZ Adrienn: Hazai jogászok jogi informatikai kompetenciái egy empirikus kutatás tükrében

IVÁN Dániel: A koncesszió, a szolgáltatási koncesszió és a szolgáltatás nyújtására irányuló közbeszerzési szerződés közötti legfőbb distinkciók

Fordítások:

KÖNCZÖL Miklós: [Augustinus]: De rhetorica

Meghívó

a Magyar Jog- és Államtudományi Társaság

XII. rendes közgyűlésére

Időpont: 2023. október. 11. (szerda) 16:30

Helyszín: Károli Gáspár Református Egye tem Allam- és Jogtudományi Kar, Kari Tanácsterem


(1042 Budapest, Viola u. 2-4.)

Az alapszabály 36. § (1) bekezdése szerint a tagok részére meghívót kell küldeni legalább nyolc nappal a Közgyűlés időpontja előtt. A 36. § (3) bekezdése alapján a nneghívóban közölni kell azt az időpontot is, amikor az ismételt Közgyűlést meg kell tartani, ha az erecletileg łnegállapított idlőpontban megtartott Közgyűlésen határozatképes. A 39. § (1)-(2) bekedései nyomán a Közgyűlés határozatképes, ha azon a teljes tagságot megtestesítő szavazatok több mint fele jelen van. A határozatképtelenség miatt elhalasztott Közgyűlés változatlan napired mellett a megjelent tagok illetve szavazatok számától függetlenül határozatképes, amennyiben erre a tagok figyelmét a Közgyűlésre szóló meghívóban az Elnök felhívta.

Az alapszabály idézett szakaszai alapján, határozatképtelenség esetén, a megismételt XII. rendes közgyűlésre változatlan helyszínen 16.45 órai kezclettel kerül sor.

A javasolt napirendi pontok

  1. 2021. évi beszámoló és elfogadása
  2. 2022, évi beszámoló és elfogaclása
  3. Székhelyáthelyezésre javaslat előterjesztése, döntés erről
  4. A feltigyelő bizottság beszámolója a 2021-es és a évek múködésének törvényességéről
  5. A 2024. évi munkaterv elfogadása
  6. Tisztségviselők megválasztása
  7. Javaslatok a DIEIP folyóirat továbbfejlesztésére
  8. Egyéb